M. 5 hónapja bújt ki és 14 hónapja van velünk. Mondanám, hogy földöntúli élmény, ha nem lenne annyira hús, vér folyamat, mélyen az anyagba foglalva, abból formálódva, cseperedve.

Már a fogantatása előtt, egy álomban tudatta, hogy jön. Aztán, amikor megérkezett, elkezdtünk ismerkedni. Ő bentről, én kintről. Volt rá időnk és terünk, mert a világjárvány bezárt minket, csak egymásra figyelhettünk. Nagy volt a riadalom, mikor kb. 17 hetes terhesen beteg lettem. M. is megijedt, úgy rúgott, hogy megéreztem – onnantól éreztem, hogy mozog. Hűtöttem, nyugtattam őt is, magamat is. Egész könnyen kilábaltunk belőle. A várandósság hetei könnyű, boldog hangolódásban teltek. Együtt kerekedtünk testben, lélekben.

Farkas Eszter doktornő nyugalma, értő figyelme a gondozás során, az Útravaló szülésfelkészítő pozitív ereje Zsófiékkal, Novák Jula dúla gondos kísérete felnyitotta a figyelmem a női energiára, amivel eddig semmit se törődtem. Elutasítottam, hogy ilyesmivel foglalkozzam, mondván a férfiak és nők egyenlőek, a különbség az emberekben van. Ezektől a fantasztikus nőktől azonban megtanultam, hogy igenis van itt valami női egység; egy közös sors és tudás, erő, ami körülvesz és segít, ami bennem is bennem van. Akkor még nem értettem persze, hogy egyszer ezek a dolgok mind összeérnek – a szülőszobán: 20 órája vajúdok már. 3,5 percenként 1 percnél is hosszabbak a fájások. Remegek a fáradtságtól. M. apukája tart, masszíroz, szeret. Jó, hogy ott van velem. Pelczéder Sára szülésznő türelemmel bátorít, de mindhiába, 1 cm-nél nagyobbra nem tágulok.

A szülésznő, a doktornő és a konzultációra egyszer csak megjelent orvos mind örülnek, hogy milyen szépen beilleszkedett M., biztosak benne, hogy meg fogom én őt ügyesen szülni. Csak én nem… Valami visszatart, ezt érzem, és haragszom magamra, hogy hogy tehetem ezt M-el?! 20 óránál közösen döntünk úgy, hogy epidurálist és oxitocint kapok, hogy kikapcsoljunk engem egy kicsit, és tudjak pihenni. Bekötik a vezetékeket, folyik belém a tudomány, én meg végtelenül elkeseredem, hogy miért nem megy ez nekem, hogy milyen üzenettel indul M.: Ő születne, döngeti a kaput, de az édesanyja nem engedi.

Ekkor jön egy újabb hullám a női energiából, a doktornő elbeszélget velem. Elmondja, hogy most nem annak van itt az ideje, hogy föladjam – kívülről annak tűnik a szomorúságom -, hiszen a kitolási szakaszban sok erőre lesz szükségem. Van úgy, hogy nem úgy alakulnak a dolgok, ahogy szeretnénk, de itt még sok a teendő. Örüljek, hogy pihenhetek az epidurállal és gyűjtsek erőt! Kedves, határozott és kijózanító. Mindenki alszik egy kicsit. M. szívecskéje türelmesen, ütemesen ver, jól van, mondják. Nagyon büszke vagyok rá, hogy milyen szuper kis baba.

Újabb vizsgálat, hatott a varázslat, megvan a 10 cm, szülésre felkészülni! Az epidurál hamar kimegy, megemelik az oxitocint és onnantól már csak röpke 1,5 óra észvesztő fájdalom. Vándorlunk a szobában, pózról pózra. Kúsznak, másznak utánam, folyamatosan bátorítanak, hogy “jól haladunk, jól csinálom, szépen jön lefelé M.”. A szobában mindenki tudja, hogy sikerülni fog, nyugodtak, csak én nem hiszem el. Már összeszorítva a szemem, a fájdalomtól rámzárult a világ, nyomok minden erőmmel.

Egyszercsak szól a doktornő, hogy nyissam ki a szemem, nézzem, kint van a feje! Odanézek és alig hiszem el, amit látok. Felkiáltok: “Úristen, tényleg megszülöm!!” Nevetnek… Én nem. Velem “csak” megfordul a világ. Talán örökre. A következő nyomásra kint van M. “Voltak itt őrangyalok!” Hallom az ekkor csatlakozó csecsemős doktornőt (?). M. köldökzsinórján csomó van. Szerencsére laza. A gátat a doktornő és a szülésznő így is megvédték. Fantasztikusak. M. apukája elvágja a köldökzsinórt. Egyből ráteszik M-t a mellkasomra. Liláskék és gyönyörű. Egyszerűen csodálatos. Csak nézzük, csodáljuk az apukájával, ő a könnyein át, és énekeljük neki a Gayatri mantrát. Földöntúli, mondom.

M. pihen 1-2 percet, aztán elindul cicit keresni. Szopizik. Boldogság. Újabb nyomás, kint a méhlepény. Micsoda ősi anyag! Ámult tisztelet az anyatermészetnek. Belőlem megy a vér. Kisebb riadalom. A doktornő tájékoztat, hogy akkor most megint egy kis epidural és összevarr, mert M. az arca mellett tartott öklöcskével jött végig a szülőcsatornán és az végigszakadt. Nyugodt. Biztonságban van immár mindenki idekint.

Találkoztam a mesebeli sárkánnyal? Igen. Levágtam a fejét? Le! Megtanultam, hogy több vagyok, mint egymagam. Nőkkel vagyok egy és támogatókkal erős. Hinni magamban még hosszú út lesz, de a sárkány fogát már a nyakamban hordom.

Kati, 2022. január 21.